Miután eljött az első könnyebb napom, amikor már kaptam levegőt is, és szét tudtam nézni... hát, semmi jó nem fogadott. A környezetem hűen tükrözte a belső állapotom. Az amúgy rendmániás voltomból fakadóan, tiszta és pedáns lakásunk romokban. Szó szerint: még a karnis is meglazult az előszobában. A többiről ne is beszéljünk, vastagon állt a por és rengeteg szennyes ruha szanaszét. A gyerekjátékok elborították a padlót...a polcok üresen tátongtak. A mosogató eldugult és tele piszkos edénnyel várta a felszabadulást.

A látványtól, amit eddig fel sem fogtam totál kiakadtam. Megint egy újabb csatatér ahol elvéreztem. Most már kijelenthettem, hogy az életem minden területén kudarcot vallottam. Munkám, hivatásom nincs, a családom darabokban, a lakásunk lepukkant. Kisebbik lányom egyfolytában visított, mert annyit nézett mesét az utóbbi időben, hogy teljesen azonosult egy szereplővel.

Rezignáltan vettem tudomásul, hogy senki nem csinálja meg helyettem egyik feladatomat sem, tehát muszáj visszatérnem.De tükörbe még nem mertem nézni. Azt elhalasztottam másnapra. Egyszerre csak egy katasztrófával foglalkozzunk!

Amint elkezdtem a takarítást azon vettem magam észre, hogy gondolkodom, jár az agyam, és már megint kezdek teljesen felesleges dolgokon rágódni. Megint jött a pánik, letargia, és leroskadtam a lépcsőre és csak sírtam. Olyan igazságtalannak éreztem, hogy miért pont velem történik ez. Már kicsit jobban voltam és most megint ez az érzés. Észre sem vettem hogy "életem párja" megállt előttem. Maga a megtestesült energia és magabiztosság. Igazi macsó. Hát nem hiányzott.

Belekezdett a "most már tényleg szedd össze magad, ez így nem mehet tovább" lemezbe. Mert mi bajod is lehet, jó dolgodban nem tudod mit csinálj....stb. Mint minden pasi, Ő is meg akarta oldani a dolgot, ha lehet minél hamarabb, és ne legyen többé gond velem. Keressek pszichológust, kineziológust, bárkit, csak hagyjam abba ezt, mert neki dolgoznia kell és így nem tud a munkájára koncentrálni. Teljes anyagi romlásba viszem a családunkat, nőjek már fel. Jól esett ez a kis "törődés" a lelkemnek, tényleg. Olyan dühös lettem, hogy : "még nyugodtan meghalni sem hagyod az embert" üvöltve, elhúztam otthonról, úgy ahogy voltam pizsiben.

Egy barátnőmnél kötöttem ki aki nem csodálkozik semmin, velem kapcsolatban, tehát nem is kommentálta a pizsimet. Leültünk és keresett nekem egy pszichológust a neten, és ha már lúd legyen kövér, próbáljuk ki a kineziológiát is. Nekem már minden mindegy alapon bevállaltam, hogy következő héten megjelenek mindkettőnél...

folyt. köv...