Amikor boldog vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a boldogságot. Amikor bánatos vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a bánatot. Mindkettő ugyanaz. Van egy apró, mozdulatlan pont, amely mindent figyel, mindennek a tanúja. Légy együtt ezzel a mozdulatlansággal, amikor csak teheted. Vedd észre ahelyett, hogy elsiklanál felette. A meghittség a leghatalmasabb szövetségesed. Maga a vagyok a lényed. Semmi sem idegen számunkra abban, hogy egyszerűen vagyunk. Az apró mozdulatlan pont először nem lesz nagy tapasztalat, ám határtalanul nagyra nőhet. Amikor meghalsz, és már nincs mibe kapaszkodnod, a vagyok tölti majd be az egész mindenséget. A bölcsek minden korban újra és újra elismételték ezt. Azonban nem szabad másodkézből elfogadnod az igazságot. Találd meg önmagadban, aki azt mondja, hogy vagyok, és kitágulva betölt téged. Ha ez megtörtént, biztonságban vagy. Lényed azonos lesz lelkeddel.
Deepach Chopra

Na ma aztán biztosan nem megyek sehová... Ma tuti nem. Főleg nem kineziológushoz. Semmi kedvem. Amúgy is szarul aludtam, majd beteget jelentek. Majd kérek új időpontot. Különben is semmi értelme, nem vagyok egy kibeszélős típus. Nem tudok vadidegennel a problémáimról beszélni.Meg elég drága is. Mi van ha csak kidobott pénz és semmit sem segít. Maradok és kész. Nem is vagyok már annyira szarul, nincs is szükségem erre. magamtól is megoldom.

Ezekkel a gondolatokkal ébredtem aznap amikor először lett volna jelenésem a kineziológusnál. Éjjelente már régóta nem aludtam jól. Elaludtam aztán felébredtem az éjszaka közepén, és bekapcsolt az agyam, ugyanazokat a gondolatokat pörgettem magamban. Nem bírtam abbahagyni. És végül annyira bepörgettem magam a kilátástalanságba, hogy arra jutottam mindenkinek jobb lesz ha nem leszek.Ezt akkor nagyon is komolyan gondoltam, bár reggelre mindig valahogy sikerült visszazökkennem. Aztán amikor a szokásos veszekedéseink alkalmával ezt elmondtam "páromnak" , keményen leszólt, hogy milyen egy önző dög vagyok aki nem gondol senki másra maga körül, csak magammal vagyok elfoglalva. Lépjek már túl a rinyáláson, fogadjam el hogy az élet kemény és csináljam a dolgom. Ez volt tegnap is. Egy ilyen éjszaka után kellet elindulnom.

Már előre féltem belenézni a tükörbe. Nem tévedtem, pocsékul festettem. Mint belül, úgy kívül, ez így igaz, tényleg. Miközben szemléltem azt ami maradt az arcomból, felhívott a barátnőm, hogy de akkor tutira menjek el, és higgyem el sokkal jobb lesz. Meg ilyenek. Tudom jót akart, de most ez is annyira rosszul esett, mintha senki másnak semmi gondja nem lenne, csak nekem van, csak én vagyok képtelen megoldani a dolgaimat. Le is ráztam udvariasan, hogy nekem most készülnöm kell. Annyira gáz vagyok, mindenkit elmarok magam mellől, aki segíteni akar. De nem tehettem ellene, mintha nem is én lettem volna. Valahol elvesztem. Már nem is emlékszem milyen voltam ez előtt. De tuti nem ilyen, mert most elviselhetetlen vagyok, még önmagamnak is.

Végül is nem mertem felhívni a csajt, hogy nem megyek. Megfogtam a telefont, de képtelen voltam valami ócska hazugságot előadni. Inkább megyek, mégis. Valahogy reparáltam az arcom, és már simán csak a nagyanyámnak néztem ki, és nem a dédanyámnak, tehát elindulhattam.

Vezetni jó volt, kicsit elvonta a figyelmemet, és nem izgultam már annyira, amikor odaértem. Még parkolóhely is volt a közelben. Ezt jó jelnek vettem. Felmentem. Egy nálam kicsit idősebb, kedves arcú, mosolygós hölgy fogadott. Laza volt és közvetlen, de nem túlságosan. Pont úgy hogy nem éreztem magam kínosan, sőt...egész kellemes volt. Nálam általában úgy van, ha túlságosan határozott aki velem szemben áll, akkor én is az leszek. Felveszem az álarcomat és eljátszom ugyanazt. Ha valaki túl kedves, akkor meg simán csak elbőgöm magam, és nem tudok mit kezdeni a kedvességgel. De Ő se ilyen, se olyan nem volt. Tetszett tényleg. Csodálkoztam.

Elkezdtünk beszélgetni. Lassan oldódtam, de nem siettetett. Észrevétlenül jutottunk el odáig, hogy arról kezdtem el beszélni, miért is jöttem, mi a problémám. Elmeséltem, hogy hogyan jutottam idáig.......

Folyt.köv.

“Az embert nem tudod megtanítani semmire,
de segítheted, hogy önmaga találja meg a
választ."
(Galileo Galilei)

Miután eljött az első könnyebb napom, amikor már kaptam levegőt is, és szét tudtam nézni... hát, semmi jó nem fogadott. A környezetem hűen tükrözte a belső állapotom. Az amúgy rendmániás voltomból fakadóan, tiszta és pedáns lakásunk romokban. Szó szerint: még a karnis is meglazult az előszobában. A többiről ne is beszéljünk, vastagon állt a por és rengeteg szennyes ruha szanaszét. A gyerekjátékok elborították a padlót...a polcok üresen tátongtak. A mosogató eldugult és tele piszkos edénnyel várta a felszabadulást.

A látványtól, amit eddig fel sem fogtam totál kiakadtam. Megint egy újabb csatatér ahol elvéreztem. Most már kijelenthettem, hogy az életem minden területén kudarcot vallottam. Munkám, hivatásom nincs, a családom darabokban, a lakásunk lepukkant. Kisebbik lányom egyfolytában visított, mert annyit nézett mesét az utóbbi időben, hogy teljesen azonosult egy szereplővel.

Rezignáltan vettem tudomásul, hogy senki nem csinálja meg helyettem egyik feladatomat sem, tehát muszáj visszatérnem.De tükörbe még nem mertem nézni. Azt elhalasztottam másnapra. Egyszerre csak egy katasztrófával foglalkozzunk!

Amint elkezdtem a takarítást azon vettem magam észre, hogy gondolkodom, jár az agyam, és már megint kezdek teljesen felesleges dolgokon rágódni. Megint jött a pánik, letargia, és leroskadtam a lépcsőre és csak sírtam. Olyan igazságtalannak éreztem, hogy miért pont velem történik ez. Már kicsit jobban voltam és most megint ez az érzés. Észre sem vettem hogy "életem párja" megállt előttem. Maga a megtestesült energia és magabiztosság. Igazi macsó. Hát nem hiányzott.

Belekezdett a "most már tényleg szedd össze magad, ez így nem mehet tovább" lemezbe. Mert mi bajod is lehet, jó dolgodban nem tudod mit csinálj....stb. Mint minden pasi, Ő is meg akarta oldani a dolgot, ha lehet minél hamarabb, és ne legyen többé gond velem. Keressek pszichológust, kineziológust, bárkit, csak hagyjam abba ezt, mert neki dolgoznia kell és így nem tud a munkájára koncentrálni. Teljes anyagi romlásba viszem a családunkat, nőjek már fel. Jól esett ez a kis "törődés" a lelkemnek, tényleg. Olyan dühös lettem, hogy : "még nyugodtan meghalni sem hagyod az embert" üvöltve, elhúztam otthonról, úgy ahogy voltam pizsiben.

Egy barátnőmnél kötöttem ki aki nem csodálkozik semmin, velem kapcsolatban, tehát nem is kommentálta a pizsimet. Leültünk és keresett nekem egy pszichológust a neten, és ha már lúd legyen kövér, próbáljuk ki a kineziológiát is. Nekem már minden mindegy alapon bevállaltam, hogy következő héten megjelenek mindkettőnél...

folyt. köv...

MÁSOK FELHASZNÁLÁSA FÁJDALMUNK ENYHÍTÉSÉRE
Boldogságunk nem ajándék, amelyet más tart a kezében.
Azt, hogy jól érezzük magunkat, nem valaki más dönti el. Ha tehát erőltetni
próbáljuk, biztosan csalódni fogunk. Rá fogunk jönni, hogy illúziót kergetünk. Az
a valaki nem tart semmit a kezében. A szépen becsomagolt, szalaggal átkötött
doboz, amelyben boldogságunkat reméltük megbújni, csupán káprázat!
Ha ahelyett, hogy arra próbálnánk kényszeríteni valakit, hogy csillapítsa
fájdalmunkat, és adjon helyette örömöt, elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy
felhagyjunk a kapkodással, és nyugodtan kézbe vegyük a problémáinkat, meg
fogjuk lelni a boldogságot.
Persze, ha valaki a lábunkra lép, fájdalmat okoz, de a fájdalom megszűnik, ha
leveszi a lábát. Ám a fájdalom még is csak a miénk. És a felelősség is, hogy
szóljunk, vegye el a lábát.Akkor fogunk meggyógyulni, ha tudjuk, hogyan használjunk fel másokat
fájdalmunk enyhítésére. Ki fogunk gyógyulni a múltból. Olyan felismerésekhez
jutunk, amelyek módosíthatják kapcsolataink irányát.
Látni fogjuk, hogy boldogságunk kulcsa mindvégig a mi kezünkben lapult. A mi
kezünkben volt az a bizonyos doboz. Mihelyt kinyitjuk, miénk a tartalma.
Istenem, segíts észben tartanom, hogy nálam van boldogságom kulcsa! Adj
bátorságot ahhoz, hogy nyugodtan foglalkozzam saját érzéseimmel. Ajándékozz
meg olyan felismerésekkel, melyekkel javíthatok kapcsolataimon. Segíts, hogy
abbahagyjam a kapcsolati függőség táncát, és elkezdjem gyakorolni a gyógyulás
tánclépéseit.

“Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.

Meg akarsz változtatni valakit?! Tedd, de ennek az alanya nem lehet más, csak is te lehetsz. Nincs jogod, erőd ahhoz, hogy megváltoztass egy másik embert. Ki vagy te ahhoz, hogy ilyet tegyél? Épp ezért, ha valakit meg akarsz változtatni, akkor az te legyél. Hiszen, a környezetedet is így tudod a legaktívabban megváltoztatni, ha magadat változtatod meg. Vagy ha a környezeted nem is változik, te idomulsz hozzájuk, így az eltérések eltűnnek, vagy legalább eltörpülnek.
Összegezve: Mivel nem változtathatsz meg egy embert, két lehetőséged marad. Vagy elfogadod, vagy nem. A döntés a tiéd!

Egy nap egy kis pillangó látszott egy félig nyitott,selyemgubóban.Egy férfi ült és nézte a pillangót néhány óráig,ahogy küzdött,hogy testét kiszabadítsa a kis lyukon keresztül.Aztán úgy tűnt,a folyamat teljesen megállt.Úgy látszott,mindent megtett,amit tudott és semmi többre nem képes.A férfi eldöntötte,segít a pillangónak,fogott egy ollót és kinyitotta a selyemgubót.A pillangó könnyen kijutott.De a teste összeaszott volt,gyenge és szárnyai összezsugorodtak.A férfi tovább nézte,mert várta,hogy bármelyik pillanatban kinyílhatnak a szárnyak,megnőnek,kitárulnak és képesek lesznek elvinni a pillangó testét,szilárdak és erősek lesznek.Semmi nem történt.A pillangó az életét ebben a gyenge testben,összeaszott szárnyakkal töltötte.Soha nem volt képes repülni.Amit a férfi,az ő kedvességével és jóindulatával nem értett.Hogy a szűk selyemgubó és a küzdelem a szűk nyíláson keresztül szükséges a pillangónak,ez a természetes útja,hogy a pillangó kiszabadítsa testét a selyemgubóból,szárnyaival képes legyen repülni.
Néha pontosan a nehézségekre van szükségünk az életben.Ha hagyjuk az életünket akadálytalanul folyni,ez megbénít minket.Nem leszünk erősek,amikor annak kell lennünk.Nem fogunk tudni repülni.
Kértem Erőt...és kaptam nehézségeket,amelyek erőssé tesznek.
Kértem Bölcsességet...és kaptam problémákat,hogy megoldjam őket.
Kértem Jómódot...és kaptam agyat és izmot,hogy dolgozzak.
Kértem Bátorságot...és kaptam akadályokat,hogy legyőzzem azokat.
Kértem Szerelmet...és kaptam bajban lévő embereket,hogy segítsek.
Kértem Jóindulatot...és kaptam lehetőségeket.
Semmit nem kaptam meg,amit akartam...De mindent megkaptam,amire szükségem volt.
Éld az életet félelem nélkül,nézz szembe az akadályokkal,tudd,hogy képes vagy legyőzni őket!!!!

Ha mindig elítélitek önmagatokat, hogy gyengék és jelentéktelenek vagytok, akkor sosem érhettek el semmit. Ha azt gondoljátok magatokról, hogy szerencsétlenek és értéktelenek vagytok, akkor olyanná is váltok. Ehelyett, ha tudatosítjátok magatokban, hogy isteni szikrák vagytok, és hogy maga Isten a valóságotok, akkor Istenné válhattok és minden erőt irányíthattok. Azzá váltok, amit éreztek. (Yad bhaavam, thad bhavathi.) Az számít a leginkább, amit éreztek! Ez az alapja mindennek, ami vagytok. Legyen hitetek az Atmában, az isteni Önvalóban, aki valójában vagytok! Ezt mindnyájatoknak meg kell tennie!" * Sai Baba

ELFOGADÁS
Add át magad a pillanatnak! Éld át teljesen, élj meg mindent, ami benne rejlik.
Ugorj fejest a pillanatba!
Hagyj fel az ellenállással!
Oly sok gyötrelem származik abból, ha ellenállunk. Oly nagy megkönnyebbülés
hoz, ha elfogadjuk, egyszerűen elfogadjuk azt, ami van.
Ellenállásunkkal, elfojtásunkkal, tagadásunkkal időt és energiát pocsékolunk.
Gondolataink elfojtása nem tűnteti el őket. A formát öltött gondolat elfojtása nem
tesz jobb emberré. Gondoljuk, végig. Hagyjuk, hogy napvilágra jusson. Azután
engedjük el. Egy gondolat sem örökre szól. Ha nincs ínyünkre, változtathatunk
rajta, vagy gondolhatunk helyette mást. De ehhez el kell fogadnunk, azután el kell
engednünk az előzőt.
Az ellenállás és az elfojtás nem változtat a dolgon. Csak harcra késztet saját
gondolataink ellen.
Életünket megnehezítjük, ha ellenállunk és elfojtjuk érzéseinket. Mindegy, milyen
sötétnek, kínosnak, indokolatlannak, meglepőnek, „oda nem illőnek” bélyegezzük
őket, nem szabadulhatunk meg tőlük. Sőt, még rosszabbak lesznek. Szünet nélkül
fognak kavarogni bennünk, gyötörnek, beteggé tesznek, testi fájdalmat okoznak,
kényszeres cselekedetekre ösztönöznek, nem hagynak aludni, éber óráinkbanpedig félálomba döntenek. Pedig csak annyit kell tennünk, hogy elfogadjuk
érzéseinket azzal, hogy átérezzük őket és kimondjuk: „Igen, ezt érzem.”
Az érzések a jelenben élnek. Minél hamarabb el tudunk fogadni egy érzést, annál
hamarabb léphetünk tovább a következőhöz.
Ha ellenállunk, vagy elfojtjuk gondolatainkat és érzéseinket, ezzel még nem
válunk azzá, aki lenni szeretnénk, vagy akiről azt gondoljuk, ilyennek kellene
lennünk. A valóságnak állunk ellen. Önmagunkat fojtogatjuk. A végső fokon
depressziósak leszünk.
Így nem tudunk változtatni életünkön, körülményeinken, akármilyen
nemkívánatosaknak tartjuk is ezeket.
Az elfogadás tesz azzá, aki vagyunk, és aki lenni szeretnénk. Az elfogadás ad erőt
ahhoz, hogy jobbítsunk a körülményeinken.
Az elfogadás nem helyeslés. Nem jelenti azt, hogy alávetjük magunkat egy másik
ember akaratának és terveinek. Nem elkötelezettség. Nem örök érvényű; a jelen
pillanatnak szól. Az elfogadás nem nehezíti, hanem könnyíti a dolgokat. Nem
jelenti azt, hogy elfogadjuk a másiktól a bántalmazást, s azt, hogy túllépünk önmagunkon,korlátainkon,reményeinken,álmainkon,vágyainkon,
szükségleteinken. Azt jelenti, hogy elfogadjuk, ami van, így megtudjuk, mit
tehetünk azért, hogy óvjuk magunkat, milyen határokat kell kijelölnünk. Azt
jelenti, elfogadjuk aki pillanatnyilag vagyunk, s ezáltal szabaddá válik az út a
változás és fejlődés előtt.
Az elfogadás előbbre visz ezen az úton. Az erőszak nem segít.
E két fogalom csak addig fáj, amíg nem gyakoroljuk.
Ma gyakorlom önmagam és jelenlegi körülményeim elfogadását. Figyelni fogom
és bízom a varázslatban, melyet az elfogadás hozhat életembe és gyógyulásom
folyamatába.

Lassan már ott tartok , hogy nem én vagyok depressziós, hanem a depresszió énes.....

Kisebb tanulmányt tudnék írni a témáról, annyira szakértője vagyok, mivel évek óta küzdünk. Amikor benne vagyok olyan érzés mintha víz alatt lennék. Nem vagyok se szomorú, se vidám. NEM ÉRZEK SEMMIT. ÜRES VAGYOK. Nem tudok örülni, és már nagyon bosszankodni sem, robotpilóta irányít. Végzem a dolgom, mert van bennem valami kényszer, hogy a minimális életfunkcióimat fenntartsam, de ennyi. Se több se kevesebb.

Napi rutinfeladatokra képes vagyok. Ellátom a gyerekeimet is, de nem tudom élvezni a velük való együttlétet. Sokan ilyenkor rám szólnak,hogy örülnöd kéne, milyen szép, okos és egészséges gyerekeid vannak, stb... Na ettől aztán jó nagy bűntudatom is lesz, ha eddig nem lett volna. Mert milyen szörnyűséges anya vagyok... Csak arra vágyom, hogy lefekhessek, és fejemre húzott takaróval aludjak.Ez a legnagyobb vágyam. Ennyi. Más totál nem érdekel. 

Talán csak megéltem, átéltem, és egyszer csak elmúlt. Leértem az aljára az önutálatnak, és a "totál csőd vagyok, senki nem ilyen szerencsétlen mint én" érzéseknek. Aztán egy reggel kicsit könnyebb volt felkelni, és onnan elindultam felfelé.

Azon kezdtem el gondolkodni, hogy miért nem engedem meg, hogy jól érezzem magam hosszú ideig.Miért van szükségem rá, hogy időről időre megbüntessem magam és depibe vonuljak. Mitől van bűntudatom? Miért érzem magam kevesebbnek, mint a többi ember? Miért teszek mindenkit magam fölé? Ezek a kérdések indítottak el bennem valami kíváncsiságot, hogy a végére járjak a dolgaimnak.....

Folyt. köv.

ÉLVEZET
Az egyik tiltás, amelyet olyan sokan megtanultunk gyerekkorunkban, az a
kimondatlan szabály: „Ne örülj, és ne élvezd az életet!” Ez a szabály mártírokat
teremt, akik nem hagyják, hogy élvezzék a mindennapi élet kínálta örömöket.
A szenvedést sokan valamiféle szentéletűséggel társították. Most inkább a
kapcsolati függőséggel párosítjuk. Élhetünk úgy, hogy idegesnek, bűnösnek,
nyomorultnak, hitvány szenvedőnek hisszük magunkat. Vagy megengedhetjük,
hogy ugyanez a nap jó érzések közepette teljék el. Megtanulhatjuk, hogy
válasszunk.
A mindennapok sok örömöt tartogatnak. Megengedhetjük magunknak, hogy
élvezzük feladatainkat. Megtanulhatunk bűntudat nélkül élni. És még örülni is.
Munkálkodj azon, hogy érezd jól magad! Ugyanolyan elszántsággal tanuld ezt,
amilyennel addig igyekeztél pocsékul érezni magad.
Ez a munka kifizetődik. Az örömből újabb öröm fakad. Érdemes lesz élni. És
mindennap újabb örömökkel találkozunk.
Ma megengedem magamnak, hogy egész nap élvezzem az életet.

AZ ÁLDOZATSZEREP ELENGEDÉSE
„Hát nem látják mások, mennyire szenvedek? Nem veszik észre, hogy segítségre
van szükségem? Nem törődnek velem?”
Nem az a lényeg, hogy mások észreveszik-e vagy törődnek-e velünk. Az a lényeg,
hogy mi látjuk-e és törődünk-e magunkkal. Amikor együttérzést várunk másoktól,
azért tesszük, mert mi magunk nem fogadtuk el teljesen a fájdalmunkat. Még nem
jutottunk el addig a pontig, hogy igazán törődjünk magunkkal. Másoktól várjuk el
azt, ami belőlünk még hiányzik.
A mi dolgunk, hogy együtt érezzünk magunkkal. Ezzel megtesszük az első lépést
azért, hogy kilépjünk az áldozat szerepéből. És ezzel jó úton járunk afelé, hogy
felelősséget vállaljunk magunkért, vigyázzunk magunkra és megváltozzunk.
Ma nem másoktól várom el, hogy észrevegyék bajaimat és törődjenek velem;
felelősséget vállalok azért, hogy tudatában leszek saját bajaimnak és
problémáimnak, és vigyázni fogok magamra.

Ha az "ürességbe" lépsz, összezavarodsz, és még meg is rémülhetsz. Ott nincs semmi, amibe belekapaszkodhatnál, ott elveszíted a tájékozódási képességedet; fogalmad sincs, hogy milyen választások vagy lehetőségek várnak rád. De pontosan ez az - a tiszta lehetőség állapota -, ami a világegyetem megszületése előtt létezett. Most csak annyit tehetsz, hogy ellazulsz ebben a semmi-ségben... belezuhansz ebbe a szavak közti csöndbe... figyeld a ki- és belégzéseid közötti szüneteket. És gondosan megőrzöd e tapasztalás minden egyes "űrrel teli" pillanatát. Valami szent dolog készül megszületni benned.
"Buddha valóban az egyik legkifejezőbb szót választotta: sunjata. Az angol szó, az angol megfelelője ennek - a semmi - nem ennyire gyönyörű kifejezés.
Ezért változtatom én "semmi-ség"-gé. Hiszen a semmi az nem csak semmi: az minden. Ott vibrál benne mindennek a lehetősége. Minden benne van, tökéletes. Megnyilvánulatlan, de mindent magában rejt.
Előtted is csak a természet van, utánad is csak a természet van... miért kell akkor a közepén ekkora hűhót csinálni? Miért kell a közepén ennyire aggódni, ennyit nyugtalankodni, ennyire nagyravágyónak lenni? Miért ez a kétségbeesés?
Az egész út a semmi-ségből indul, és a semmi-ségben végződik." OSHO

"Hiteles gyógyítóvá az válik, aki saját izzadtságával öntözi felszakadó sebeit. Nincs más tudás, csak a tapasztalaté, mert annak fájdalomból fénnyé transzformált energiája az egyetlen, ami másokat is inspirálni tud a változásra.
…
Van bátorsága az élethez.
Nem óvja magát, inkább tapasztal…
Farkasszemet néz a félelemmel, és belegázol a Végtelenbe.
Ettől válik Bölccsé. Ettől válik Varázslóvá.
Arról ismersz rá, hogy kellően merész ahhoz, hogy megismerhesse a lélek ráncait…"

Korosztályommal beszélgetve ( csak neked bevallom negyven vagyok :).. ), mostanság leggyakoribb téma a válás, elválás, újrakezdés. Jobb esetben az első, de van akinek már a második kudarcba fulladt házasságát kell lezárnia valahogy. És elkezdenie egy új életet, egy esetleg kettő ennyi, annyi idős gyerekkel.Vagy jó magyar szokás szerint az apukáknak gyerek megvonással...Nem elég, hogy most aztán tényleg mindenkire rájár a rúd, és becsődöl az anyagi világ, úgy néz ki a magánélet is erősen megsínyli ezt. Idegesek, feszültek vagyunk, és azon verjük le a port aki a legközelebb áll hozzánk, a párunkon. Tök csőd az egész. Már nem is beszélgetünk, csak utasítunk, és közlünk minimális dolgokat. Aztán egyszer csak vége és nem megy tovább. Jobb esetben mindketten belátják ezt, és elválnak. Rosszabb esetben az egyik fél annyira beleragad ebbe a szituációba, hogy nem akar kilépni, és magát a válást is erősen hárítja.Persze a gyerek érdekeit hangoztatva elsősorban.
Szóval elrettentő példák mindenhol.
Általában egyedül dolgozzák fel a válással járó traumákat, vagy ami még rosszabb a barátnők, ismerősök és rokonok adnak nagyon klassz tanácsokat. :) Tisztelet a kivételnek, aki inkább csak meghallgat de nem próbál rásózni senkire valami általánosságot.

De azért már egyre többen felkeresnek mint kineziológust is, hogy nézzük már meg, mi vezetett el idáig. Mert már nem mindenki hárítja át az egész probléma halmazt az exére, hogy csakis ő volt a hibás. Sokan szeretnének változtatni, akár még önmagukon is ... :)
Lehet, hogy a szüleidtől látott mintát másolod ösztönösen,de az is előfordul, hogy előző generációkból hozol olyan berögzülést, ami egy adott traumánál bekapcsolt az életedben, és lejátszod ugyanazt a lemezt, amit  a múltban. Ezeket a hibás "berögzüléseket" fel lehet oldani.
Az oldás menete, nagyon egyszerű és követhető, kicsi vizuális érzék kell hozzá, de hamar belejössz.. :) Nem fogok olyasmit feszegetni amire még nem állsz készen, és nem is szembesítelek feleslegesen fájdalmas dolgokkal. Nálam nem kell szenvedni, azt már megtetted egyedül. Ez tényleg oldás, oldódás a javából.. Kicsit sírunk azért a végén majdnem mindig, de ez olyan megkönnyebbülős sírás, amikor már kifelé jössz valamiből, ami kezd halványulni.
Pár alkalom után pedig tisztán látod hol és mikor, miben tévedtél.Tiszta lappal indulhatsz.
Ha akarsz. Ha úgy döntesz.

"Nem a szavaiddal, nem a tetteiddel, hanem az érzéseiddel vonzol. Ha egy szót nem szólnál és semmi különösebbet nem csinálnál, akkor is olyan embereket, eseményeket vonzanál be, amilyen Te vagy. Minden esemény, minden életedben felbukkanó személy egy-egy ajándék, akik mértani pontossággal megmutatják, mi zajlik a lelkedben. Hatalmas előnyre teszel szert ha életed minden mozzanatát így szemléled."

A FELSŐBB ERŐ, MINT FORRÁS

Isten az a Felsőbb Erő, amely pozitív változásaink forrása és irányítója lehet. Ez
nem azt jelenti, hogy nem vagyunk felelősek magunkért. Azok vagyunk. De ebben
nem állunk egyedül.
A gyógyulás nem afféle „Csináld – magad” feladat. Még csak nem is kell túl sokat
foglalkoznunk önmagunk megváltoztatásával. Tegyük meg, amiről azt gondoljuk,
éppen most kell megtennünk, azután pihenjünk egy kicsit, s bízzunk abban, hogy a
változás javunkra válik.
A gyógyulás azt jelenti, hogy szükségleteink kielégítéséhez nem kell más embert
keresnünk forrásul; segíthet, de nem ő a forrás.
Miközben megtanulunk bízni a gyógyulásban, fokozatosan rájövünk, hogy a
Felsőbb Erőnkkel kialakított kapcsolat nem helyettesítheti az emberi
kapcsolatokat. Semmi szükség arra, hogy vallásos hitek mögé rejtőzzünk, vagy a
Felsőbb Erővel való kapcsolatunk ürügyén kibújjunk az önmagunkért való
felelősség alól. Kapcsolódjunk rá erre a nálunk nagyobb erőre, és bízzunk benne,
hogy energiát, bölcsességet és útmutatást kapunk tőle.
Ma úgy tekintek Felsőbb Erőmre, mint minden szükségletem kielégítésének
forrására, beleértve a gyógyulásomhoz szükséges változások forrását is.

A sors nem tud különbséget tenni, hogy félsz valamitől, vagy nagyon szeretnéd. Amire többet gondolsz, azt teljesíti.

Osho: Halogatás

A halogatás egyszerűen ostobaság. Holnap ugyanúgy döntened kell, akkor miért ne tennéd meg már ma? Azt hiszed, holnap bölcsebb leszel, mint ma? Azt hiszed, holnap elevenebb leszel? Hogy holnap fiatalabb vagy frissebb leszel, mint ma?
Holnap csak öregebb leszel, a bátorságod is kevesebb lesz, holnapra tapasztaltabb leszel, és még több kifogást találsz. Holnapra a halál egy nappal közelebb ér hozzád, és ettől csak még jobban megijedsz, még tétovább leszel. Soha ne halogass. Ki tudja? A holnapot talán meg sem éred. Ha döntened kell, akkor most azonnal kell döntened.

Dr. Vogel, a fogorvos, miután megvizsgálta a csinos fiatal páciensét, így szólt hozzá:
- Miss Baseman, attól tartok, ki kell húzzam a bölcsességfogait!
Te jó isten! - kiáltott fel a lány. - Akkor már inkább egy gyerekszülés...!
- Nos - feleli Dr. Vogel -, kérem döntse el, mit akar, hogy beállíthassam a székét.

Döntsd el végre, mit akarsz. Ne halogass a végtelenségig.

Napi Osho
"Az igazság keresése nem aktív keresés, hanem egyfajta mély passzivitás - ennek a passzivitásnak a mélységében nyílik meg előtted az igazság. Ha túl aktív vagy, ha túlságosan akarod - elszalasztod. Légy nőies, befogadó, mint az anyaméh, és akkor úgy kapod meg az igazságot, ahogy egy nőben megfogan a magzat...
... még soha senki nem találta meg az igazságot férfiasan: agresszíven és erőszakosan. N...em is lehet. Csak elcsendesedve érheted el. Valójában a te dolgod csak annyi, hogy várj, és az igazság egyszer csak elér hozzád. Az igazság úgy keres téged, ahogy a víz keresi a mélyedést a földben, egyre mélyebbre folyik, hogy megtalálja azt a helyet, ahol tóvá válhat.
... valójában az igazság egyszerűen csak megtörténik, az embernek csak engednie kell. Közvetlenül semmit sem tehetsz, csak engedheted, hogy megtörténjen. Nem ismerheted meg, hacsak meg nem történik. De te csak annyit tudsz, hogy akkor történik valami, ha teszel is valamit. Ha nem csinálsz semmit, nem történik semmi. Fogalmad sincs róla, hogy a dolgoknak egészen más dimenziói is vannak. Pedig ha megfigyeled a saját életedet, észreveheted, hogy mennyi minden történik meg anélkül, hogy bármit is tennél. Mit teszel, ha szerelmes leszel? A fű nő magától. Egyszerre tavasz lesz, és valami kivirágzik benned valakiért - szerelmes vagy. És mit tettél? Ez az, amiért az emberek annyira félnek a szerelemtől - mert magától történik, nem tudod befolyásolni, nem tudod ellenőrizni. Ezért mondják, hogy a szerelem vak. Pedig épp ellenkezőleg, a szerelem éppen a tisztánlátásban segít. A szerelem az egyetlen igazi szem, mégis, az emberek azt állítják, hogy a szerelem vak, mert nem tudnak semmit sem tenni ellene. Birtokba vesz, és többé már nem vagy ura önmagadnak, kibillensz az egyensúlyból. Azt mondják vak, mert a szerelemre nincs magyarázat - irracionális. Olyan, mint az őrület, olyan, mint a magas láz, olyan, mint valami, ami úgy kap el, mint egy betegség. Annak tűnik, mert elveszítetted a kontrollt önmagad felett - az élet vette át az irányítást.
A szerelem minősége az igazság. Ezért mondta Jézus, hogy "A szeretet Isten," vagy "Isten a szeretet", mert ugyanabból a forrásból származnak. Az igazság ugyanúgy történik meg, mint a szerelem: te semmit nem teszel érte. Még csak nem is kopogtatsz az ajtón."

Már most is bennünk van az az erő, ami ahhoz kell, hogy megtegyük azokat a dolgokat, amelyekről el sem tudtuk képzelni, hogy lehetségesek. Ez az erő rögtön elérhetővé válik, amint a gondolkodásunkat/hitünket megváltoztatjuk...

A valóságot (magunkat, másokat, az életet, Istent) mindnyájan értelmünk szemein keresztül fogjuk fel. Mégis különbözőképpen látjuk ezeket. A valóságról alkotott képed nem az enyém, és fordítva: az enyém nem a tied. Mindkettőnk képe a valóságról korlátolt és elégtelen, de különbözőképpen. Mindketten félremagyarázzuk és eltorzítjuk a valóságot, de különböző módon. Mindketten látunk valamit a rendelkezésünkre álló igazságból és szépségből, melyre a másik vak. A lényeg az, hogy e vízió dimenziói és tisztasága határozza meg világunk dimenzióit és életünk minőségét. Amilyen mértékben vakok vagyunk, illetve amilyen mértékben torzítjuk a valóságot, oly mértékben csökken életünk és boldogságunk. Következésképp, ha meg akarunk változtatni, akkor először ezen az alapvető vízión, vagyis a valóság felfogásán kell változtatnunk.

A növekedés és a teljesebb élet szemléletváltozást követel. A korlátozó, büntető látásmód valójában lánc, amely gúzsba köt bennünket. Egy helyben toporgunk, minden egyes nap másolata az előzőnek és minden év ismétlése az előző év szomorúságának. Ahhoz, hogy megértsük, miért maradnak olyan sokan a torz látásmód önkéntes rabjai, látnunk kell, hogyan határoz meg bennünket a látásmódunk. Így világosabbá válhat, miért vonakodunk annyira attól, hogy újragondoljuk és felülvizsgáljuk azt a látásmódot, amellyel elkezdtük életutunkat.

Amikor mi emberek először befelé tekintünk, a saját benső világunkba, és aztán kifelé, a valóság többi részére, rögtön rendet, sémát és szabályszerűségeket kezdünk keresni. Megtanuljuk összekötni az okokat a hatásukkal. Egyszóval kiszámíthatóságot keresünk. Biztonságérzettel tölt el bennünket, ha tudjuk mit várjunk. Tetteink és reakcióink sémákba illeszkednek, amelyek azon alapulnak, hogy miként észleljük a valóságot, és hogyan alkalmazkodunk hozzá. Az élet kiszámíthatóvá válik és reakcióink következetesek lesznek. Ennek ellentéte a káosz. A káosz kiszámíthatatlanságot és következetlenséget von maga után. A káosz összezavarja elménket és szétzilálja lelkünket. A káosz nagyon félelmetes élmény.

Talán ez a fő oka annak, hogy ilyen nehézkesen tudjuk megváltoztatni látásmódunkat, akkor is, ha ez könyörtelenül börtönben tart minket. Fogságban tart a félelem, amely azt sugallja, hogy ha elveszítem régi látásmódomat, amely kiszámíthatóságot biztosított, akkor káosz lesz úrrá rajtam. A gond csak az, hogy nincs rá biztosíték, hogy az új jobb lesz, mint a régi. Ki akarná felcserélni a régit újra, minden biztosíték nélkül? Tudom, hogy mit birtokolok, nem tudom azonban, hogy mit fogok kapni vagy éppen mit veszíthetek. Minden változásban van halál és újjászületés. Meghalni a réginek és újjászületni az újnak: ez félelmetes távlat. Ha feladom régi látásmódomat, amely bizonyos értelmet adott életemnek és viselkedésemnek irányt mutatott, akkor az új látásmód ad e majd ugyanilyen biztonságot az életemnek?

100 emberből csupán egy, aki megvalósítja önmagát és képességeit teljes egészében kihasználja. A többség anélkül létezik, hogy igazán élne. Általános vélekedés szerint a legtöbb ember csupán 10%-át hasznosítja életenergiáinak. Csak 10%-át látják a világ szépségének, az emberi érzésvilág mélységének és gazdagságának csupán tíz százalékát élik át. Botorkálnak a világban anélkül, hogy elmélkednének róla, anélkül, hogy kutatnák azt. Úgy élnek, hogy közben a szeretet tört hányadát adják és kapják.

(John Powell)

A ZAVAR ELENGEDÉSE
Néha nem tudjuk, hogyan tovább.
Összezavarodunk, mintha felhő ereszkedne agyunkra. Nem tudjuk, mi legyen a
következő lépés, milyen irányba tartsunk. Ilyenkor kell megállnunk, útmutatást
kérnünk és megpihennünk. Ilyenkor kell elengednünk a félelmet. Várj! Érezd a
zavart és a káoszt, azután bocsásd el! Az ösvény magától meg fog mutatkozni.
Kiderül, mi legyen a következő lépés. Most még nem kell tudnunk, idejében meg
fogjuk tudni. Bízz ebben! Lazíts és bízzál!
Ma várni fogok, ha az út nem világos. Bízom abban, hogy a káoszból világosság
lesz.

A PROBLÉMÁK MEGOLDÁSA

Sokan éltünk át olyan helyzeteket, amikor nem tartották helyesnek, ha bármilyen
problémánk van, s azzal azonosulunk, vagy egyáltalán beszélünk róla. A
problémák tagadása életstratégiánk részévé vált: így küzdöttünk meg velük.
Gyógyulásunk során is előfordulhat, hogy félünk a problémáktól. Esetenként több
időt tölthetünk egy-egy probléma lereagálásával, mint a megoldásával. Kicsúszik
kezünkből a lényeg: elveszítjük a tanulságát, s ezzel a benne rejlő ajándékot. A
problémák életünk részei; azok a megoldások is.
Egy probléma megléte nem jelenti azt, hogy az élet szörnyű és csupa negatívum.
Ha valamilyen problémánk támad, attól még nem vagyunk defektesek.
Mindenkinek vannak megoldásra váró problémái.
A gyógyulási folyamatban megtanulunk a megoldásra összpontosítani. Először
meg kell bizonyosodnunk arról, hogy az adott probléma a miénk-e. Ha kiderül,
hogy nem, valójában az a gond, hogy nem őriztük jól a határainkat. Ezután kell
megkeresnünk a legjobb megoldást. Ez lehet valamilyen cél kitűzése,
segítségkérés, információk gyűjtése, aktív cselekvés. Vagy éppen az elengedés.
A gyógyulás nem tesz immúnissá a problémákkal szemben. Nem is ment meg
tőlük. De megtanulunk szembenézni velük és megoldani őket. Bízhatunk
problémamegoldó képességünkben, ugyanakkor tudhatjuk, hogy nem vagyunk
teljesen magunkra utalva. A problémák nem azt jelentik, hogy Felsőbb Erőnk
„pikkel ránk”. Bizonyos problémák az élet szerves részei, másokhoz csak nekünk
van szerencsénk, és megoldásuk közben előbbre lépünk.
Nézz szembe a ma aktuális problémáival és oldd meg őket!
Ne aggódj fölöslegesen a holnapiak miatt; idejében meglesznek azok
megoldásának eszközei is.
A problémáinkkal való szembenézés és Felsőbb Erőnk segítségével való
megoldásuk azt jelzi, hogy élünk, fejlődünk és élvezhetjük e fejlődés hasznát.
Istenem, segíts, hogy szembenézhessek mai problémáimmal, és megoldhassam
őket. Segíts megtennem, ami rám vár, a többit pedig segítsd elengednem.

AZ EGYENSÚLY MEGTALÁLÁSA
A gyógyulás célja az egyensúly – az a bizonyos értékes középarányos –
megtalálása.
Sokan ingázunk a szélsőségek között: évekig félve óvunk másokat, azután csakis
önnön szükségleteinkkel törődünk.
Esetleg évekig megtagadtuk, hogy vállaljuk érzéseinket, érezzük át és
foglalkozzunk velük, majd teljesen elmerülünk bennük, és aprólékosan
elemezgetjük a testünkön áthaladó emocionális energia legparányibb nyomait is.
Teljesen legyengülünk, tehetetlen áldozattá válunk, aztán átlendülünk a másik
szélsőségbe, és agresszívan uralkodunk környezetünkön.
Meg lehet tanulni, hogyan adhatunk magunkból másoknak, miközben törődünk
magunkkal is. Meg lehet tanulni odafigyelni testi, lelki és szellemi
szükségleteinkre. Ki lehet fejleszteni magunkban azt a hitet, hogy tudunk élni saját
erőnkkel, s kapcsolatainkban egyenrangú félként vehetünk részt.
A gyógyulás célja az egyensúly, de néha úgy jutunk el hozzá, hogy előbb
megtapasztaljuk a szélsőségeket.
Ma jó leszek magamhoz, belátom, hogy az egyensúly eléréséhez szükségem van a
csúcsok és völgyek felfedezésére. Néha csak úgy tudom kirántani magam a
hullámvölgyből, ha felugrom a csúcsra, aztán szép lassan leereszkedem.

FÉLELEM
„Ne légy gyáva és finnyás cselekedeteidben. Az élet egy nagy kísérlet. Minél
többet kísérletezel, annál jobb. És mi van akkor, ha egy kicsit félresikerül a dolog,
és bepiszkítod vagy elszakítod a kabátodat? Mi van, ha orra buksz meghemperegsz a sárban? Állj talpra, és meglátod, ezután már nem félsz annyira
az eleséstől.”
(Ralph Waldo Emerson)
A félelem a sebezhetőségtől, a kudarctól a hibák elkövetésétől, a mások
véleményétől, a sikertől, sokunknak megálljt parancsol. Újra és újra átgondoljuk a
következő lépést vagy szót, egészen addig, míg lebeszéljük magunkat az életben
való aktív részvételről. „Már egyszer belebuktam!”, „Nem tudom elég jól
csinálni!”, „Nézd mi történt legutóbb is!”, „Mi lesz akkor, ha…?” Az effajta
kijelentések a félelmet próbálják leplezni. És a félelem néha a szégyent takarja.
Amikor elkészültem egyik könyvem első két fejezetével, elolvastam a leírtakat, és
nem győztem fintorogni. Ez sehogy se jó, gondoltam. Nem tudom megcsinálni!
Össze akartam tépni az egészet, és a kézirattal együtt írói pályafutásomat is
kihajítani az ablakon. Egy íróbarátom felhívott. Elmondtam neki a gondomat.
Meghallgatott és így szólt: „Nincs semmi baj azokkal a fejezetekkel. Hagyd abba a
rémüldözést! Ne kritizáld folyton magad! Folytasd az írást!”
Megfogadtam a tanácsát, és a könyvem, amelyet majdnem a szemétbe dobtam,
később felkerült a New York Times bestseller-listájára.
Lazíts! Ha megteszed, ami tőled telik, az épp elég. Sőt lehet, hogy több és jobb,
mint gondolod. A kudarcainkról is kiderülhet később, hogy valami fontos
tanulságot rejtenek magukban, és szükséges kitérőként vezetnek el a sikerhez.
Érezd át az ijedséget, azután engedd el! Ugorj fejest a dologba, bármi legyen is az.
Az ösztöneid vezettek ide, és éppen ott vagy, ahol lenned kell.
Ma legjobb képességeim szerint veszek részt az életben. Az aktív részvétel az
eredménytől függetlenül győztessé tesz.

FELELŐSSÉG ÖNMAGUNKÉRT

A túlzott törődés az, amikor másokért felelősséget vállalunk, miközben
önmagunkat elhanyagoljuk. Ha ösztönösen felelősnek érezzük magunkat mások
érzelmeiért, gondolataiért, választásaiért, problémáiért, akkor a gondoskodó típust
képviseljük. Lehet, hogy tudat alatt úgy hisszük, mások felelősek a mi
boldogságunkért, mi pedig az övékéért.
Másokkal törődő, szerető, másoknak adni tudó emberré válni tiszteletreméltó
célkitűzés. De a róluk való gondoskodás közben olyannyira elhanyagoljuk
magunkat, hogy óhatatlanul becsúszunk az áldozat szerepébe. Őket pedig
meggátoljuk abban, hogy megtanuljanak felelősséget vállalni magukért.
A túlzott törődés sért másokat, és sért minket is. Az emberek rendszerint
megharagszanak érte. Úgy érzik, kihasználjuk, és áldozattá tesszük őket. És mi is
ezt érezzük.
A választható és legnagylelkűbb viselkedés, ha önmagunkért vállalunk
felelősséget – a gondolatainkért, az érzelmeinkért, a vágyainkért, a
szükségleteinkért. Az a legjótékonyabb cselekedet, ha hűek vagyunk magunkhoz,
és hagyjuk, hogy mások is felelősséget vállalhassanak önmagukért.
Ma odafigyelek arra, hogy miben kell felelősséget vállalnom, s hagyom, hogy
mások is ezt tegyék. Ha nem tudom eldönteni, hogy éppen most mit várnak el
tőlem, alaposan megvizsgálom a dolgot.

Ha megtalálod azt a pontot, ahol beléptél egy játszmába, valamelyest csökkentheted a játszmában ezután keletkezett események súlyát, különösen ha megtalálod azokat azt az érdeklődést, vágyakat vagy valamilyen esztétikus vagy érdekes dolgot, amely belevont a játszmába.

SEBEZHETŐSÉG
Lehet, hogy valamikor úgy döntöttünk, hogy minket aztán soha senki nem bánthat
meg. Ha fájdalommal találkozunk, automatikusan átkapcsolunk az „érzések
befagyasztva” üzemmódra. Vagy pedig az első alkalommal, amikor megbántanak,
megszakítjuk a kapcsolatot.
Az élettől kapott sebek hozzátartoznak földi utunkhoz. Érthető, hogy nem
kívánjuk a fájdalmat. Sokunknak bőven kijutott már belőle. Előfordulhattak olyan
periódusok, amikor annyi rosszat éltünk át, hogy a fájdalom összetört, maga alá
temetett, és nem engedett tovább. Nem volt honnan erőt merítenünk, hogy
megbirkózzunk vele.
De ez tegnap volt. Ma már nem kell annyira megijednünk a fájdalomtól. Már elég
erősek vagyunk ahhoz, hogy kezelni tudjuk. És nem kell mártírrá válnunk, azt
hangoztatva, hogy nekünk nem jut más, csak a szenvedés.
Engedjük meg magunknak a sebezhetőség luxusát! Vegyük tudomásul, ha
megbántanak, és keressük meg, mit kell tennünk, hogy ebben a helyzetben is
megóvjuk magunkat. Lehet, hogy fájdalmunk azt jelzi, meg kell húznunk határainkat, vagy éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy nem jó irányban haladunk.
Lehet, hogy gyógyító folyamatokat indít el bennünk egy mélyebb szinten.
Helyénvaló, ha néha megbántódunk, ha sírunk, és helyénvaló, ha továbblépünk a
következő érzéshez, ha itt az ideje. Amilyen mértékben hajlandóak és képesek
vagyunk megbántódni, ugyanolyan mértékben leszünk hajlandóak és képesek arra,
hogy az örömöt is átérezzük.
A gyógyulás nem azt jelenti, hogy immuninsak leszünk a fájdalomra; azt jelenti,
hogy megtanuljuk megóvni magunkat akkor is, ha fáj valami.
Ma nem támadok azokra, akik fájdalmat okoznak nekem. Átérzem az érzelmeimet,
és felelősséget vállalok értük. Elfogadom a sértődöttséget, mert ez is hozzátartozik
a kapcsolatokhoz. Megadom magam a fájdalomnak is, az örömnek is.

Ha tudni akarod, mit programoztál a tudatalattiba és jelenleg milyen program fut,csak nézd meg a mostani körülményeidet.

AZ ÚJ ÉV
Fogalmazd meg céljaidat az újesztendőre. Áss lényed mélyére, és fedezd fel, mit
szeretnél elérni ebben az évben.
Ez segíthet abban, az elhatározásodban, hogy teljes életet fogsz élni az eljövendő
esztendőben.
A célok jelölik ki az irányt. Erőteljes energiákat hoznak működésbe az egyetemes,
tudatos és tudattalan szinten.A célok jelölik ki életünk irányát.
Mire vágysz ebben az évben? Mit szeretnél megtenni, véghezvinni? Mi jót
szeretnél hozzátenni az életedhez? Milyen területeken szeretnél fejlődni? Miféle
gátlásoktól, jellemhibáktól szeretnél megszabadulni?
Mit szeretnél megkapni? Mit akarsz elérni baráti, szerelmi kapcsolataidban,
családi életedben? Ne feledd, hogy céljainkkal nem másokon akarunk uralkodni,
csak saját életünknek próbálunk irányt szabni.
Milyen problémákat szeretnél megoldani? Milyen döntéseket hozni? Mit akarsz
megvalósítani a munkádban?
Mit szeretnél megvalósítani önmagadban és magad körül?
Végy elő egy darab papírt, szánj rá néhány órát, s írd le, hogy ezzel is megerősítsd
magad, életedet és választási képességedet. Azután engedd el az egészet.
Biztos, hogy lesznek olyan események, amelyeket nem tudunk irányítani. Olykor
kellemes meglepetést okoznak, máskor nem. De mind hozzátartozik ahhoz a
fejezethez, amely az idei életünket alkotja, s ezzel tovább szövi történetünket. Az
újév itt van előttünk, akár egy könyv megírandó fejezete. A célok
megfogalmazásával hozzájárulhatunk a történet megírásához.
Ma arra gondolok, hogy céljaim leírásával erőteljes energiákat mozgatok meg.
Tehát megfogalmazom őket, és később is ezt teszem, valahányszor szükségét
érzem. Nem azért, hogy mások fölé kerekedjem, hanem, hogy eleget tegyek a saját
feladatomnak.