GYÓGYULÁS

Milyen könnyű másokat okolni gondjaink miatt! „Nézd mit csinált már megint!”, „Mióta várok rá…?”, „Miért nem hív már fel?”, „Ha egy kicsit is megváltozna…”

Gyakran joggal vádolunk másokat. Valószínűleg sértődöttek, frusztráltak, és türelmetlenek vagyunk. Ilyenkor azt hisszük, fájdalmunk megszüntetését és problémánk megoldását attól várhatjuk, ha rávesszük a másikat, tegye azt, amit mi akarunk, alakuljanak úgy a dolgok, ahogyan mi szeretnénk. Csakhogy ezek az önpusztító illúziók életünket mások kezébe adják. Éppen ezt nevezzük társfüggőségnek.

Fájdalmunk megszüntetése, gondjaink orvoslása az, ha tudomásul vesszük saját érzéseinket. Érezzük át a haragot, a gyászt, azután engedjük el, és meglátjuk a békét – önmagunkban. Tudjuk, boldogságunk nem egy másik embertől függ, még akkor sem, ha eddig meggyőztük magunkat erről.

Ezt nevezzük elfogadásnak.

Ez után belátjuk, hogy bár szeretnénk, ha helyzetünk más lenne, valószínűleg oka van annak, hogy most épen ilyen. Lehet, hogy valamilyen magasabb célt szolgál, olyasmit, ami túlszárnyalja legmerészebb elképzeléseinket.

Ezt nevezzük hitnek.

Azután eldöntjük, mit is kell tennünk, mi az, ami hatalmunkban áll és javunkra válik.

Ezt nevezzük gyógyulásnak.

Könnyű ujjal mutogatni másokra, de sokkal eredményesebb, ha finoman magunkra mutatunk.

Ma úgy bánok el fájdalmammal és frusztráltságommal, hogy a saját érzelmeimmel foglalkozom.

Minden gondolat, amit magadévá teszel, jellemed szerves részé­vé válik.

A gondolatok — dolgok. Minden gondolat — legyen az rossz
vagy jó — az energia sajátos formája, amely előnyükre vagy hátrá­nyukra
befolyásolja azokat, akik a birtokába jutnak. Még ennél is
fontosabb, hogy gondolataid hatással vannak rád. Attól függően
válsz ilyen vagy olyan emberré, hogy időd legnagyobb részében mi­lyen
gondolatokat táplálsz. Ha a sikerre gondolsz, ezzel magadhoz
vonzod a siker jelentős adagját. Ez fordítva is igaz: ha a kudarcra és
a kétségbeesésre gondolsz, szerencsétlen és sikertelen leszel. Ah­
hoz, hogy gondolataidat pozitív kerékvágásban tartsd, keményen
meg kell dolgoznod. Minden olyan esetben, amikor a negativizmus
kezdi belopni magát a lelkedbe, tudatosan határozd el, hogy törlöd
a negatív gondolatokat, és azokat pozitív ellenpárjukkal helyettesí­ted.
Aztán tedd is ezt, még ha néha ez nem is tűnik könnyűnek.

SPONTANEITÁS ÉS ÖRÖM
Gyakorold a spontaneitást! Gyakorold az örömöt!
A gyógyulás öröme, hogy végül eljutunk a kísérletezéshez. Új viselkedésmódokat
sajátítunk el, és ezt nem kell rögtön tökéletesen csinálni. Csak meg kell találni a
számunkra megfelelőt. És örömünket fogjuk találni a kísérletezésben, azt keresve,
mit szeretnénk, és hogyan fogjunk hozzá.
Sokan a régi mártíromságuk, merevségük, a jó dolgoktól való megfosztottságuk
kerékvágásába szorultunk. Az egyik „normális” élmény, amelytől sokan megfosztottuk magunkat, épp az, hogy tudunk örülni. Egy másik pedig az, hogy tudunk spontánul cselekedni. Lehet, hogy halvány fogalmunk sincs arról, mit szeretnénk tenni csupán az öröm kedvéért. Lehet, hogy olyan szigorú ellenőrzés alatt tartjuk magunkat, hogy eszünkbe sem jut valamit csupán a belőle fakadó
öröm kedvéért megtenni.
Időnként elengedhetjük magunkat egy kicsit. Lazíthatunk. Nem kell olyan
keménynek és merevnek lennünk, annyira megijednünk attól, akik valójában
vagyunk. Kockáztass! Fogj valami újba! Mit szeretnél tenni? Mi az, ami élvezetet
okozna? Azután kockáztass újra! Válassz ki egy filmet, hívd fel valamelyik
barátodat, hogy jöjjön veled! Ha nemet mond, próbálkozz másvalakivel vagy máskor.
Határozd el, hogy kipróbálsz valamit, aztán tedd is meg!
Tedd meg egyszer! Tedd meg kétszer! Gyakorold az örömöt, amíg igazi örömmé
nem válik.
Ma megteszek valamit pusztán az öröm kedvéért. Addig gyakorlom az örömöt,
amíg igazán élvezni fogom.

Bárkivel találkozunk - zsarnoki, elviselhetetlen, tanító, barátságos vagy ellenséges emberekkel (mindezek egyébként ugyanazt jelentik) -, emlékezzünk arra, hogy "ez a pillanat éppen olyan, amilyennek lennie kell". Bármi került érintkezésbe az életünkkel egy-egy pillanatban, (bizonyosra vehetjük, hogy) az pontosan az, amire abban a pillanatban az életünkben szükségünk van. Minden esemény mögött üzenet rejlik, és ez a fejlődésünket szolgálja.
Deepak Chopra - Az élet hét törvénye

Amikor boldog vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a boldogságot. Amikor bánatos vagy, mélyedj magadba, és érezd azt, aki megtapasztalja a bánatot. Mindkettő ugyanaz. Van egy apró, mozdulatlan pont, amely mindent figyel, mindennek a tanúja. Légy együtt ezzel a mozdulatlansággal, amikor csak teheted. Vedd észre ahelyett, hogy elsiklanál felette. A meghittség a leghatalmasabb szövetségesed. Maga a vagyok a lényed. Semmi sem idegen számunkra abban, hogy egyszerűen vagyunk. Az apró mozdulatlan pont először nem lesz nagy tapasztalat, ám határtalanul nagyra nőhet. Amikor meghalsz, és már nincs mibe kapaszkodnod, a vagyok tölti majd be az egész mindenséget. A bölcsek minden korban újra és újra elismételték ezt. Azonban nem szabad másodkézből elfogadnod az igazságot. Találd meg önmagadban, aki azt mondja, hogy vagyok, és kitágulva betölt téged. Ha ez megtörtént, biztonságban vagy. Lényed azonos lesz lelkeddel.
Deepach Chopra

Na ma aztán biztosan nem megyek sehová... Ma tuti nem. Főleg nem kineziológushoz. Semmi kedvem. Amúgy is szarul aludtam, majd beteget jelentek. Majd kérek új időpontot. Különben is semmi értelme, nem vagyok egy kibeszélős típus. Nem tudok vadidegennel a problémáimról beszélni.Meg elég drága is. Mi van ha csak kidobott pénz és semmit sem segít. Maradok és kész. Nem is vagyok már annyira szarul, nincs is szükségem erre. magamtól is megoldom.

Ezekkel a gondolatokkal ébredtem aznap amikor először lett volna jelenésem a kineziológusnál. Éjjelente már régóta nem aludtam jól. Elaludtam aztán felébredtem az éjszaka közepén, és bekapcsolt az agyam, ugyanazokat a gondolatokat pörgettem magamban. Nem bírtam abbahagyni. És végül annyira bepörgettem magam a kilátástalanságba, hogy arra jutottam mindenkinek jobb lesz ha nem leszek.Ezt akkor nagyon is komolyan gondoltam, bár reggelre mindig valahogy sikerült visszazökkennem. Aztán amikor a szokásos veszekedéseink alkalmával ezt elmondtam "páromnak" , keményen leszólt, hogy milyen egy önző dög vagyok aki nem gondol senki másra maga körül, csak magammal vagyok elfoglalva. Lépjek már túl a rinyáláson, fogadjam el hogy az élet kemény és csináljam a dolgom. Ez volt tegnap is. Egy ilyen éjszaka után kellet elindulnom.

Már előre féltem belenézni a tükörbe. Nem tévedtem, pocsékul festettem. Mint belül, úgy kívül, ez így igaz, tényleg. Miközben szemléltem azt ami maradt az arcomból, felhívott a barátnőm, hogy de akkor tutira menjek el, és higgyem el sokkal jobb lesz. Meg ilyenek. Tudom jót akart, de most ez is annyira rosszul esett, mintha senki másnak semmi gondja nem lenne, csak nekem van, csak én vagyok képtelen megoldani a dolgaimat. Le is ráztam udvariasan, hogy nekem most készülnöm kell. Annyira gáz vagyok, mindenkit elmarok magam mellől, aki segíteni akar. De nem tehettem ellene, mintha nem is én lettem volna. Valahol elvesztem. Már nem is emlékszem milyen voltam ez előtt. De tuti nem ilyen, mert most elviselhetetlen vagyok, még önmagamnak is.

Végül is nem mertem felhívni a csajt, hogy nem megyek. Megfogtam a telefont, de képtelen voltam valami ócska hazugságot előadni. Inkább megyek, mégis. Valahogy reparáltam az arcom, és már simán csak a nagyanyámnak néztem ki, és nem a dédanyámnak, tehát elindulhattam.

Vezetni jó volt, kicsit elvonta a figyelmemet, és nem izgultam már annyira, amikor odaértem. Még parkolóhely is volt a közelben. Ezt jó jelnek vettem. Felmentem. Egy nálam kicsit idősebb, kedves arcú, mosolygós hölgy fogadott. Laza volt és közvetlen, de nem túlságosan. Pont úgy hogy nem éreztem magam kínosan, sőt...egész kellemes volt. Nálam általában úgy van, ha túlságosan határozott aki velem szemben áll, akkor én is az leszek. Felveszem az álarcomat és eljátszom ugyanazt. Ha valaki túl kedves, akkor meg simán csak elbőgöm magam, és nem tudok mit kezdeni a kedvességgel. De Ő se ilyen, se olyan nem volt. Tetszett tényleg. Csodálkoztam.

Elkezdtünk beszélgetni. Lassan oldódtam, de nem siettetett. Észrevétlenül jutottunk el odáig, hogy arról kezdtem el beszélni, miért is jöttem, mi a problémám. Elmeséltem, hogy hogyan jutottam idáig.......

Folyt.köv.

“Az embert nem tudod megtanítani semmire,
de segítheted, hogy önmaga találja meg a
választ."
(Galileo Galilei)